Második

Jina

Fáradtan nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaim, miután megszüntettem a szekrényem felől hallatszó ébresztőórám idegesítő hangját. Korán volt még, a telefonom kijelzője hat óra öt percet mutatott, ami azt jelentette, hogy ötvenöt percem maradt elkészülni és odaérni a Seouli Művészeti Szakközépiskola elé. Kikászálódtam az ágyból, letussoltam, és valami kényelmes öltözékbe bújtam, ami egy egyszerű fehér pólóból, fekete bőrkabátból és farmerből állt. Magassarkút húztam hozzá, mondván egy nő legyen mindig nő és adjon magára. Szerettem kihangsúlyozni a táncnak köszönhető vékony, csinos alakom egy ízléses lábbelivel. Hajamat felkötöttem lófarokba, és napszemüveget akasztottam a pólómra, hogy kilépve a házból eltakarjam a kialvatlanság miatt keletkezett sötét karikákat. 

Szerencsére még tegnap este összekészítettem a csomagomat, hogy azzal ma már ne keljen foglalkozni. Gyorsan leellenőriztem, hogy eltettem-e minden szükséges és fontos dolgot, aminek hasznát vehetem majd a tíz napos táborban. A ruháim nagy része a tánchoz szükséges tornaruhából, shortokból, és trikókból állt, de akadt néhány csinosabb, bulizásra alkalmas darab is. Tisztasági szerek rendben, egy szendvics és néhány csoki a 180 perces útra. 

Az órámra pillantva elégedetten könyveltem el, hogy kevesebb mint negyven perc alatt végeztem. Kibaktattam a bőröndömmel az autómhoz, bepakoltam a csomagtartóba, majd elindultam az iskola felé.
Idén lesz három éve, hogy elvállaltam a dráma táborban lévő végzős diákok különböző táncos előadásainak és végső műsorának koreografálását. Valójában nem sokkal voltam idősebb a diákoknál, sőt ha belegondolok öt éve én is ugyanebben a táborban végeztem, ezért nem ragaszkodtam fegyelemhez vagy szigorhoz, annak örültem a legjobban, ha befogadtak saját köreikbe, és nem tanárként kezeltek. Az előző táncoktató, aki engem is felkészített annak idején, terhes lett, és felmondott, ezért két évvel ezelőtt engem kértek fel erre a nemes feladatra kiemelkedő tánctudásom és kreatív ötleteim miatt. Önbizalom hiányában először nem akartam elvállalni, hiszen megtanulni egy koreográfiát, vagy betanítani és kijavítani másokat teljesen két különböző dolog, és az egyik sokkal nehezebb, mint a másik, ugyanakkor nem éreztem magam olyan tehetségesnek, mint ahogy azt a körülöttem lévők állították. Végül feszélyezve, de elvállaltam, és nem is bántam meg, mert nem egyedül kellett szembenéznem a feladatokkal, a diákok rengeteget segítettek, és igazi csapatmunka alakult ki köztünk. Napközben keményen készültünk az előadásra, este pedig hatalmasakat buliztunk, persze csak bizonyos kereteken belül, hogy másnap senki se legyen fáradt. 

Gondolataimat a telefonom hangos csörgése szakította félbe. Egyik kezemet elvettem a kormányról, és előkotortam a mobilt, amin - a kijelző szerint - az öcsém keresett. 

- Jó reggelt, Chanyeol - köszöntöttem vidáman, mire ő álmos hangon motyogott valamit a másik oldalról. - Sajnálom, de nem tudlak elvinni, én a másik iskolával megyek, úgyhogy majd ott találkozunk. Tudom, tudom... Jó, majd megbeszéljük. Szia.

Az öcsém a Yonsei Gimnázium végzős tanulója volt, ami egy fokkal híresebb a Seouli Művészeti Szakközépiskolánál. Ebből a gimnáziumból kerültek ki a legtehetségesebb táncosok, énekesek, színészek, mivel jóval színvonalasabb - és költségesebb - volt az oktatás. Chanyeol az általános iskolában kezdett énekelni, de dörmögő, mély hangja miatt rap pályán folytatta tanulmányait, és olyan műsorokban szerepelt, mint a Show Me The Money vagy a Superstar K. Igaz, sosem ért el helyezést, de így is rengeteg ügynökség akart vele szerződést kötni, amit mindig visszautasította, mert nem tartotta magát elég jónak, és be akarta fejezni a gimit, mielőtt komolyabb pályára lép.
Idén ez a két iskola vesz részt a dráma táborban, de az öcsém osztálya csak holnap érkezik a helyszínre. Ennek örültem, mert végre tölthetünk némi időt egymással, az utóbbi hónapokban a munkám és az iskola miatt keveset találkoztunk, így ez egy tökéletese alkalom lesz, hogy bepótoljuk az elmúlt időt.
Mosolyogva parkoltam le a Seouli Szakközépiskola előtt, ahol egy fehér színű busz állt. Öt perccel indulás előtt érkeztem, így remélhetőleg már az összes diák felszállt. Leraktam a kocsit az egyik üres parkolóban, és amikor kiszálltam, majdnem eltaláltam Krist az ajtóval.
- Ó - pislogtam rá meglepetten.
- Azt hittem, elkésel. Nem csak a diákokra vonatkozott a háromnegyed hét - mondta szigorúan, miközben hátra sétáltunk a csomagtartóhoz. - Segítek - ajánlotta fel egy fokkal kedvesebb hangszínen, és egy könnyed mozdulattal kivette a bőröndömet.
- Itt vagyok időben, nem? - kérdeztem mosolyogva, ahogy lecsuktam a csomagtartó fedelét, és bezártam a kocsit. Az iskola parkolójában biztonságban lesz 10 napig. - Mindenki megérkezett már?
Krist, vagy eredeti nevén Yifant, két éve ismertem meg a táborban. Ő tanította meg a diákoknak, hogy mennyire fontos a színpadi jelenlét, és hogyan kápráztassák el a zsűrit és a közönséget rap tudásukkal. Már az első alkalommal közel kerültünk egymáshoz valószínűleg azért, mert egy korosztály voltunk, és rengeteg közös témánk akadt. De semmi más nem történt köztünk, mivel Yifannak barátnője volt, én pedig úgy tekintettem rá, mint egy második testvérre. Kollégák és barátok, ezzel a két szóval lehetne jellemezni a kapcsolatunkat.
- Igen, csak rád vártunk - közölte ismét a megszokott szigorral a hangjában, majd berakta a bőröndöt a buszba, oda, ahol a többi diák csomagja is volt. - Egy kis figyelmet kérnék - kiáltotta el magát, miután felszálltunk. A fiatalok elcsendesültek, kivéve két személyt, egy barna hajú fiút, aki az ablaknál ült és egy szőkés barna hajú lányt, aki mellette állt.
- Utoljára mondom, ülj el innen, vagy cserélj helyet valakivel - mondta a lány dühösen ügyet sem vetve a körülöttük lévő emberekre.
- És mégis megmondanád, hogy hová üljek, te nagy okos? Már egy szabad hely sincs. Vagy leülsz mellém vagy állhatsz ott három órán keresztül, nekem mindegy - vonta meg a vállát a fiú.
- Khm - köhintett Yifan, amivel sikerült magára vonnia a veszekedők figyelmét. - Hana, leülnél, kérlek?
- De Seonsaengnim...
- Ülj le! - ismételte magát kimérten Kris, mire a Hanának nevezett lány arca enyhén elsápadt, és durcásan levetette magát a fiú melletti ülésre.
- Nos, ha mindenki rám figyel, akkor bemutatnám Miss Park Jinát, ő lesz a tánctanár és a műsortok koreográfusa. Ha segítségre van szükségetek, bátran forduljatok hozzá.
- Annyeonghaseyo - vettem át a szót Yifantól, és illedelmesen meghajoltam. Amint kiegyenesedtem meglepetésemre a buszban lévő összes férfi szempár rám szegeződött. - Nagyon örülök a találkozásnak, remélem, jól megértjük majd egymást, és mindenki tudása legjavát fogja nyújtani. Nyugodtan szólítsatok Jinának, és hagyjuk a formaiságot, nem vagyok még olyan öreg - mosolyodtam el.
- Rendben, akkor indulhatunk - szólt Kris a sofőrnek, majd mindketten helyet foglaltunk az első sorban fenntartott szabad üléseken.