Első

Hana

Az óra monoton kattogását hallgattam, miközben az előttem ülő, világosbarna hajú fiú hátát figyeltem. Kényelmesen hátra dőlt a székben, és bizonyára érezhette, hogy őt bámulom, mert alig észrevehetően, de hátra sandított. Megvonta a vállát, mintha így szeretné tudtomra adni, hogy egyáltalán nem érdekli, mit csinálok, majd ismét az osztályfőnök magas alakjára emelte tekintetét.

Ő volt Oh Sehun. Az a fiú, aki egy héttel ezelőtt még a világot jelentette nekem, bármit megtettem volna, hogy jó kedvre derítsem, amikor szomorú volt, de most legszívesebben a pokolba kívántam volna. A szerelem, amit éreztem, eltűnt, és helyét színtiszta gyűlölet vette át. Egy hete szakítottunk, és az elválás koránt sem volt békés. Csúnyán összevesztünk, - hogy akkor épp min, az nem számít – és a két év alatt felgyülemlett sérelmek pontot tettek a kapcsoltunk végére.
Valójában Sehun javasolta a szakítást, mert elege lett az állandó sértegetéseimből és az elviselhetetlen személyiségemből, azt mondta gyerekes és féltékeny vagyok, nem akar tovább egy ilyen mérgező kapcsolatban élni. Igen, mérgező, ezt mondta. Erre én teljesen kiakadtam, és a fejéhez vágtam az összes zavaró szokását, ami csak eszembe jutott abban a pillanatban. Zavart, hogy az utóbbi hónapokban alig foglalkozott velem, zavart, hogy szívesebben töltötte a szabadidejét a barátaival, vagy idióta számítógépes játékokkal, minthogy eljöjjön velem moziba vagy vásásrolni. Egyedül voltam karácsonykor, mert el kellett utazni az szüleivel – ezt még megértettem. Elment a haverjaival szilveszterezni úgy, hogy előtte megígérte csak kettesben leszünk, amiért kihagyta a karácsonyt – ezért nem szóltam, mert szerencsére így sem lent el rontva a programom. De amikor elfeledkezett a születésnapomról, nagyon dühös lettem, és egy hajszál választott el a szakítástól. Ilyen barát volt ő. Fontosabbnak találta a haverokat, a bulikat és a hülye játékokat.

Végül ő szakított velem, holott nekem lett volna rá nyomós okom. Azóta egymáshoz sem szóltunk. Az összes közösségi oldalon töröltem az ismerőseim közül, leszedtem minden közös képet instagramról, és a telefonszámát sem hagytam meg. Mintha sosem ismertem volna. Nagyon rosszul érintett, mert akármennyire is utáltam, egy kis részemnek hiányzott. Nehezen boldogultam nélküle, két év alatt teljesen hozzá szoktam, hogy mindig van mellettem valaki, akire számíthatok. Ezzel szemben ő figyelembe sem vett, egész nap jó kedvűen vigyorgott a közös barátainkra, amit nem néztem jó szemmel. Más lányokkal beszélgetett és az instagramja is tele volt bulis fotókkal. Ennyire örül neki, hogy megszabadult tőlem?

- Ne felejtsétek el, hogy holnap reggel, háromnegyed hétkor találkozunk az iskola bejárata előtt. A busz hétkor indul, aki nem ér ide időben azt itt hagyjuk. Mindenki legfeljebb egy nagy bőröndöt és egy utazó táskát hozhat magával a tíz napra, úgyhogy csak a legfontosabb dolgokat tegyétek el – pillantott körbe szigorúan Mr. Wu, az osztályfőnök.

Egy sóhajjal vettem tudomásul imént elhangzott mondatát. Holnap kezdődik a végzősök dráma tábora, amin kötelező minden utolsó éves diáknak részt venni. Az iskola, ahova Sehun és én jártunk egy művészeti szakközépiskola volt. Lényegében ugyanazt tanultuk, mint más hagyományos iskolákban, matematikát, irodalmat, biológiát, történelmet, annyi különbséggel, hogy itt mindenki szakosodhatott valamilyen művészettel kapcsolatos tantárgyra. Az enyém a tánc volt, azon belül is a balett, míg Sehun rappelni tanult.

- Köszönöm a figyelmet. Holnap találkozunk a megbeszélt időben. Viszontlátásra – zárta le az órát az osztályfőnök, mire mindenki pakolászni kezdett. Az osztálytársaim arcán leírhatatlan öröm bujkált, hiszen ez volt az év utolsó órája, soha többé nem kell betennünk a lábunkat ebbe a terembe. A holnap kezdődő tíz napos tábor pedig egy vizsgával fog zárulni, ahol mindenki megmutathatja mennyit tanult az elmúlt négy évben. Ezt egy magasan képzett, táncra, énekre és színjátszásra szakosodott zsűri fogja értékelni, és eldönteni, ki hányassal zárhatja az évet. Tehát a következő másfél hét sokkal inkább a kemény munkáról és gyakorlásról fog szólni, mintsem a lazulásról és bulizásról.

- Alig várom, hogy reggel legyen – dalolászott izgatott hangon az egyik legjobb barátnőm, Krystal Jung. Már hozzászoktam, hogy mindent énekelve mondott el, mivel ez volt az, amiben a legjobban kiemelkedett.

- Én nem – vettem oda morcosan olyan hangerővel, hogy ez kedves ex barátom figyelmét se kerülje el. Egyáltalán nem akartam részt venni ezen a hülyeségen, főleg úgy, hogy a házban, amiben hatan leszünk – Sehun, Krystal, Jessica, Jongin, Joonmyun, és én – Sehunnal együtt foglaltam szobát. Ez persze még azelőtt történt, hogy szakítottunk volna. Tökéletesen elterveztünk mindent, egymás mellé ülünk a buszon, egy szobában leszünk, és segítünk egymásnak minden feladatban és versenyben. Ki gondolta volna, hogy szakítani fogunk? Mi voltunk az évfolyamat „legmenőbb” párja, akik már két éve húzták együtt. A tehetséges, jóképű rappel és az elbűvölő balerina. Nálunk már csak Jongin lett volna menőbb, ha talált volna barátnőt hosszú távra, de ő mindig is a rövid kapcsolatokat részesítette előnyben. Kim Jongin, vagy ahogy mindenki ismerte, Kai volt az egyik legtehetségesebb táncos az iskolában és azon emberek közé tartozott, akinek barátságra Sehun és én is egyformán igényt tartottunk.

- Azért vagy ilyen morcos mert meghiúsultak a Sehunnal kapcsolatos terveid? - incselkedett a szőke lány, miközben a hátára kapta a táskáját.

- Nem akarom hallani ez a nevet még egyszer – szorítottam össze a fogaim, majd az említett személyre pillantottam, aki jó ízűen cseverészve hagyta el a termet két legjobb barátjával az oldalán.

- Figyelj! - fogta meg a vállamat Krystal, és a fejével az ajtó felé bökött - Ő nem búslakodik miattad, ezért jó lenne ha te sem mutatnád ki, mennyire megbántott azzal, hogy dobott.

- Hé, nem ő dobott! K-közös megegyezés alapján történt – javítottam ki a barátnőm. Ez igaz volt, először ő mondta ki, hogy vége, aztán én, így végül is együtt döntöttünk kapcsolatunk sorsáról.

Krystal összeszűkített szemekkel nézett rám, mintha nem hinné el, majd sóhajtott egy nagyot.

- Nekem aztán mindegy, mivel áltatod magad, de ez így akkor sem lesz jó. Azt hiszed, nem láttam, hogy egész órán őt bámultad?

- Nem bámultam, és nem szeretnék róla beszélni – jelentettem ki egyszerűen.

- Úgy is lesznek más fiúk a táborban, itt az idő, hogy bevesd magad – mondta határozottan, miközben kifelé igyekeztünk. Mielőtt még elhagytuk volna a termet, odaléptem a tanári asztalhoz.

- Mr. Wu – szólítottam meg a tőlünk nem sokkal idősebb férfit. Wu Yifan volt az osztályfőnök, és ő tanította rappelni a diákokat a suliban. Három éve költözött Koreába, mert eredetileg Kínában élt, de ez az akcentusán egyáltalán nem érződött.

- Tessék Hana – pillantott rám mosolyogva.

- A táborral kapcsolatban... – köszörültem meg a torkom. - Lehetséges az, hogy szobát cserélek?

- Ó – gondolkodott el a magas, barna hajú férfi. - Nos, lehetséges, de csak akkor, ha találsz olyat, aki szívesen cserél veled, mert üres ház sajnos már nincsen.

- Értem – mondtam csalódottan. - Azért köszönöm – búcsúztam el tőle, majd Krystal után siettem a folyosóra.

- Te nem akarsz szobát cserélni velem? - kérdeztem, amint mellé értem.

- Kizárt, hogy én Sehunnal legyek egy szobában. Sajnálom – rázta a fejét határozottan. - Talán Jongin vagy Joonmyun szívesen cserél veled - javasolta.

Elhúztam a szám, miközben elmerengtem az ötleten. Nem szívesen lennék Jonginnal, mert ismerve őt a tíz nap alatt tíz különböző lánnyal kellene megosztanunk a szobát, ami számomra elég zavaró lenne, de azt sem akartam, hogy Sehunnal legyen, mert biztos próbálna csajt keríteni neki, és be kell vallanom őszintén, amennyire haragudtam rá, annyira nem álltam készen arra, hogy valaki mással lássam. 
- És ha mi lennénk egy szobában? - vetettem fel az utolsó szóba jöhető ötletet. 
- Ezt a nővéremmel beszéld meg - pislogott rám a szőke lány. Jessica, Krystal nővére, végül is elég jól kijött Sehunnal, és amilyen rendes, talán meg szán, és helyet cserél velem. Hiszen ki hagyná, hogy egy frissen szakított pár, akik láthatóan ki nem állhatják egymást, egy héttel kapcsolatuk vége után egy szobába kerüljenek tíz napra? - Bár nem hiszem, hogy Sehunnal szeretne osztozkodni, nem olyan rég volt egy apró összetűzésük, és elég kínos lenne, ha ezek után egy szobába kerülnének. 
- Szerinted nekem nem lesz kínos?
- Hana - állított meg Krystal, és komoly, fegyelmező tekintettel nézett rám. - Hallottad Sehunt panaszkodni arról, hogy veled kell megosztania a szobát? 
- Nem...
- Akkor miért vagy kiakadva? Emellett lehet, hogy ő már hamarabb gondolt erre, és talált valakit, aki cserél vele. Holnap kiderül.
- Szerinted képes lenne szobát cserélni csak azért, hogy ne kelljen egy légtérbe tartózkodnia velem? Ha két évet kibírt mellettem, akkor ez a tíz nap semmiség - háborodtam fel.
Krystal utolsó állítása mélyen érintett, mert bele sem gondoltam, hogy esetleg Sehun lenne az, aki szobát akarna cserélni, és ez fájt, mert egy hét alatt még nem tudtam teljesen túl tenni magam a szakításon.
- Komolyan nem értelek - csóválta a fejét barátnőm.